Home

Home

Szűrés alap
Kategóriák
Ár
Ft Ft

Termékek listája márka szerint EMI

Az EMI nagy hagyományokkal rendelkező szlovák márka. A cég hivatalosan 1995-ben alakult textiláru gyártással foglalkozó családi vállalkozásként. Az első termékek a szlovák piacra kerültek. A cég néhány év elteltével letelepedett, és elsősorban nyugat-európai vásárlóknak kezdett el termelni.
 
2001-ben megalapítottuk az egyik első (ha nem az első) szlovákiai ágyneműt forgalmazó elektronikus üzletet, amely kezdetben csak katalógusként szolgált, de később nagy sikert aratott, és különálló e-üzleteket nyitottunk lakáskiegészítő termékek kínálatával Szlovákiában, Csehországban, ill. Magyarországon. 2013-ban megkezdtük az összes szlovákiai üzlet összekapcsolását egyetlen Emi.sk-ba.
 
2009-ben nyitottuk meg első üzleteinket. Jelenleg Szlovákia-szerte több ponton is várjuk vásárlóinkat, és terjeszkedünk a külföldi piacokra is, mint a Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovénia...
 
Az EMI-nél fontosnak tartjuk a kényelmet, ami nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem, ezért több mint 27 éve válogatjuk a legjobb minőségű alapanyagokat, és ezekből állítjuk elő az eredeti szlovák termékeinket. Az ágyneműhuzatokon túl kínálatunkban megtalálhatóak a párnák, paplanok, lepedők, matracok, törölközők, fürdőlepedők, de babzsákok és egyéb más termék is. Mindent megteszünk egy szép lakás vagy otthon kialakításáért, ezért lehetőséget kínálunk a minőségi EMI termékeket a vásárlóink igényei szerint alakítani. Lepje meg magát Ön is mindennel, ami egy otthonba szükséges, és pihenjen egy fárasztó nap után az új és illatos ágyneműhuzatok ölelésében! Mi imádjuk ezt az érzést!

    • Kedvezmény -16%
    Készleten
    12 900 Ft
    15 290 Ft

    A gyönyörű mintával ellátott pamut deluxe 3D ágyneműhuzat azonnal feldobja bármelyik szobát. Puha és kiváló minőségű Deluxe pamutból készültek, amely puhaságával, minőségével és színtartósságával fog örömet okozni. Az ágyneműhuzat cipzárral záródik.

    Készleten
    13 990 Ft

    Egy csipetnyi luxus minden hálószobában. A Madalen pamut ágyneműhuzat remek választás a minőség, a puhaság és a tartósság minden kedvelőjének. Cipzárral záródnak és 100% pamut deluxe anyagból készülnek.

    Készleten
    12 900 Ft

    A gyönyörű téli motívummal ellátott 3D ágyneműk azonnal feldobják bármelyik hálószobát. Kényelmes alvást hoz a 100% pamut Deluxe poliészter nélkül. Puha, kellemes tapintású, színtartó és tartós.

    • Kedvezmény -38%
    Készleten
    8 700 Ft
    13 990 Ft

    Az ágyneműhuzat a 100% deluxe pamutnak köszönhetően könnyen kezelhető. Légáteresztő, poliésztermentes, színe pedig évekig nem fakul. Minden hálószobába illik, és rendkívül sokáig örömet okoz használójának. 

    Mérettolerancia: ±2%

    Készleten
    15 290 Ft

    A LOVAK ágynemű nagyon népszerű a mintázatának köszönhetően. Ön is szeretni fogja az olyan tulajdonságaikat, mint a puhaság, a minőség, a színtartóság és a tartósság.

    • Kedvezmény -26%
    Készleten
    12 790 Ft
    17 390 Ft

    Az exkluzív EMI Harmony levendulás szett segít álmatlanság, idegesség, stressz, fejfájás és légúti betegségek esetén. A 70 x 90 cm-es párna szárított levendulát tartalmaz, mely jótékony hatással van a szervezetre és javítja az alvás minőségét. A 140 x 200 cm-es nyári paplan hipoallergén, antibakteriális és a szilikonozott üreges szálnak köszönhetően ideális nyári használatra. 

    Készleten
    19 990 Ft

    A Bamboo Medic EMI ágyneműhuzat bambuszrost-kivonatokkal átitatott anyagból készült huzattal rendelkezik. A paplan töltete üreges poliészterszálból készült, amely megtartja a hőt. Pozitív hatással van a bőrre, antiallergén, semlegesíti a szagokat és környezetbarát.

    Készleten
    24 800 Ft

    A hagyományos vászon lepedő 100% lenvászonból készül. A természetes anyag egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, aminek köszönhetően nem csak a lakástextilekben vált népszerű és keresett anyaggá. A vászon lepedő tartós, környezetbarát, nem irritálja az érzékeny bőrt, antiallergén, légáteresztő és gyengéden simogat. 

    figyelem: a len egy természetes anyag, amely nagyobb zsugorodási képességgel rendelkezik mosáskor, ezért vásárláskor a megfelelő méretet kell kiválasztani

    Készleten
    77 900 Ft

    A barna lenvászon huzat 100%-ban természetes len szálból készül, így az ökológiai huzatok közé tartozik. A len a legerősebb és legtartósabb természetes anyagok egyike. Jó nedvszívó és elvezeti a meleget és a nedvességet. Kíméletes a bőrhöz, megakadályozza a baktériumok, gombák és a penész megjelenését és szaporodását. 

    Figyelem: a len egy természetes anyag, amely nagyobb zsugorodási képességgel rendelkezik mosáskor, ezért vásárláskor szükséges a megfelelő méret kiválasztása. 

    Készleten
    9 800 Ft

    Alvós játék, amihez gyermekei odabújhatnak, ölelgethetik, szeretgethetik. Puha anyagokból készült, amelyeket a baba érzékeny bőréhez terveztek. Nyugtató hatású és fejleszti a baba motorikus képességeit. Biztonságérzetet teremt, és a kicsik legjobb barátja lesz. 

    A lenvászon huzat kiváló hőszabályzó és nedvszívó tulajdonságokkal rendelkeznek. 100%-ban lenvászonból készül, ezáltal környezetbarát. A len szövet kíméletes a bőrhöz, és megakadályozza a baktériumok, gombák és a penész megjelenését és elszaporodását. Taszítja a port, ellenáll a molyoknak, minőségét évekig változatlanul megőrzi.   

    Figyelem: a len egy természetes anyag, amely nagyobb zsugorodási képességgel rendelkezik mosáskor, ezért vásárláskor szükséges a megfelelő méret kiválasztása.

    Készleten
    77 900 Ft

    A fehér len ágyneműhuzat a 100%-os vászonnak köszönhetően környezetbarát, és nagyon pozitív hatással van az alvás minőségére. Az egyedülálló hőszabályozásnak köszönhetően az év bármely szakában élvezhető benne az alvás. Kíméletes a bőrhöz, megakadályozza a baktériumok, gombák és penész megjelenését és elszaporodását. A lenvászon anyaga antiallergén és nem irritálja a bőrt. 

    Figyelem: a len egy természetes anyag, amely nagyobb zsugorodási képességgel rendelkezik mosáskor, ezért vásárláskor szükséges a megfelelő méret kiválasztása. 

    Készleten
    3 180 Ft

    A finom vanília színű díszpárna ideális és pénztárcabarát kiegészítője lehet bármely szobának. Az elegáns kiegészítő, ami alváshoz is használható, szinte kötelező darab. A huzat nem levehető. 

    • Kedvezmény -10%
    Készleten
    35 819 Ft
    39 900 Ft

    A sárga körte babzsák modern és egészséges kiegészítője minden otthonnak. Elegáns és kényelmes. Műbőrből készül, ami könnyen tisztítható és környezetbarát. A babzsák térfogata 335 liter.

    • Kedvezmény -34%
    Készleten
    7 600 Ft
    11 590 Ft

    A párnahuzatok 40x40-es méretben 100% pamutból készülnek. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A csomag 2db díszpárnahuzatot tartalmaz. A huzatok rejtett cipzárral vannak ellátva

    4 700 Ft

    A Darling párna piros szívecskékkel mintázott huzata 100% pamut deluxe anyagból készült. A töltet antiallergén és antibakteriális üreges szálból áll, amely térfogatstabil. A párna mérete 50x70 centiméter.

    Mérettoleranica: ±3%

    • Kedvezmény -34%
    Készleten
    7 600 Ft
    11 590 Ft

    A párnahuzatok 40x40-es méretben 100% pamutból készülnek. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A csomag 2db díszpárnahuzatot tartalmaz. A huzatok rejtett cipzárral vannak ellátva

    • Kedvezmény -34%
    Készleten
    7 600 Ft
    11 590 Ft

    A párnahuzatok 40x40-es méretben 100% pamutból készülnek. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A csomag 2db díszpárnahuzatot tartalmaz. A huzatok rejtett cipzárral vannak ellátva

    Készleten
    12 800 Ft

    A krepp ágyneműhuzatok minőségi kreppelt deluxe pamutból készültekKönnyű kezelhetősége és puha tapintása miatt nagyon kedvelt termék. Gyönyörű színekben és mintázattal kaphatóak.

    Mérettolerancia ±2%