Home

Home

Szűrés alap
Kategóriák
Ár
Ft Ft

Termékek listája márka szerint EMI

Az EMI nagy hagyományokkal rendelkező szlovák márka. A cég hivatalosan 1995-ben alakult textiláru gyártással foglalkozó családi vállalkozásként. Az első termékek a szlovák piacra kerültek. A cég néhány év elteltével letelepedett, és elsősorban nyugat-európai vásárlóknak kezdett el termelni.
 
2001-ben megalapítottuk az egyik első (ha nem az első) szlovákiai ágyneműt forgalmazó elektronikus üzletet, amely kezdetben csak katalógusként szolgált, de később nagy sikert aratott, és különálló e-üzleteket nyitottunk lakáskiegészítő termékek kínálatával Szlovákiában, Csehországban, ill. Magyarországon. 2013-ban megkezdtük az összes szlovákiai üzlet összekapcsolását egyetlen Emi.sk-ba.
 
2009-ben nyitottuk meg első üzleteinket. Jelenleg Szlovákia-szerte több ponton is várjuk vásárlóinkat, és terjeszkedünk a külföldi piacokra is, mint a Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovénia...
 
Az EMI-nél fontosnak tartjuk a kényelmet, ami nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem, ezért több mint 27 éve válogatjuk a legjobb minőségű alapanyagokat, és ezekből állítjuk elő az eredeti szlovák termékeinket. Az ágyneműhuzatokon túl kínálatunkban megtalálhatóak a párnák, paplanok, lepedők, matracok, törölközők, fürdőlepedők, de babzsákok és egyéb más termék is. Mindent megteszünk egy szép lakás vagy otthon kialakításáért, ezért lehetőséget kínálunk a minőségi EMI termékeket a vásárlóink igényei szerint alakítani. Lepje meg magát Ön is mindennel, ami egy otthonba szükséges, és pihenjen egy fárasztó nap után az új és illatos ágyneműhuzatok ölelésében! Mi imádjuk ezt az érzést!

    • Kedvezmény -41%
    Készleten
    3 800 Ft
    6 390 Ft

    A párnahuzat 40x40-es méretben 100% pamutból készül. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A huzat rejtett cipzárral van ellátva.

    Készleten
    12 300 Ft

    A krepp ágyneműhuzatok minőségi kreppelt deluxe pamutból készültekKönnyű kezelhetősége és puha tapintása miatt nagyon kedvelt termék. Gyönyörű színekben és mintázattal kaphatóak.

    Mérettolerancia ±2%

    • Kedvezmény -34%
    Készleten
    7 600 Ft
    11 590 Ft

    A párnahuzatok 40x40-es méretben 100% pamutból készülnek. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A csomag 2db díszpárnahuzatot tartalmaz. A huzatok rejtett cipzárral vannak ellátva

    • Kedvezmény -60%
    Készleten
    2 090 Ft
    5 190 Ft

    Az edények törlése mostantól játék lesz. A 100% pamutból készült konyharuha tökéletesen felszívja a vizet, kellemes tapintású és mosógépben mosható. 

    • Kedvezmény -41%
    Készleten
    3 800 Ft
    6 390 Ft

    A párnahuzat 40x40-es méretben 100% pamutból készül. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A huzat rejtett cipzárral van ellátva.

    • Kedvezmény -34%
    Készleten
    7 600 Ft
    11 590 Ft

    A párnahuzatok 40x40-es méretben 100% pamutból készülnek. A párnahuzatok egy pillanat alatt megváltoztatják régi párnáinak kinézetét. A csomag 2db díszpárnahuzatot tartalmaz. A huzatok rejtett cipzárral vannak ellátva

    Készleten
    5 960 Ft

    A lágy rózsaszínű, hold és felhő motívummal díszített ágynemű 100% pamut deluxe anyagból készült. A kellemes tapintású, erős ágyneműhuzatokat Szlovákiában varrják.

    Ha nem találta meg a méretét a kínálatban, megvarrjuk Önnek.

    Készleten
    6 900 Ft

    Forró nyári éjszakákra alkalmas puha és ultravékony paplan. Töltőanyaga szilikonizált üreges szálból készül, huzata 100% poliészter mikroszálas anyag, mely légáteresztő és antiallergén

    Készleten
    6 460 Ft

    Kiváló minőségű, 100% deluxe pamutból készült gyermek ágyneműhuzat, amely nem csak megjelenésével, de puhaságával is el fogja varázsolni gyermekét. Poliésztermentes, bőrbarát anyaga a legérzékenyebb bőrt is kényezteti.

    Mérettoleranica: ±2%

    Készleten
    6 460 Ft

    A Panda gyermek ágyneműhuzat szett kiváló minőségű 100% deluxe pamutból készül. Kellemes tapintású, vidám mintájú és nagyon sokáig megőrzi gazdag színeit. Kapcsolása gombok segítségével történik.

    Mérettolerancia: ±2%

     

    Ha az ajánlatban nem talál megfelelő méretet, egyedit készítünk Önnek.

    Készleten
    6 400 Ft

    A mintás gyermekágyneműk minden gyereknek örömet szereznek. A mintás gyermekágyneműk minden gyereknek örömet szereznek. Kiváló minőségű, 100% pamutból készültek, és többszöri mosás után is nagy tartósság, légáteresztő képesség és tökéletes puhaság jellemzi őket. Biztonságosak az érzékeny bababőr számára, és hosszú távú használat után is megőrzik puhaságukat. Az ágyneműhuzat gombokkal záródik.

    Készleten
    11 600 Ft

    A krepp ágyneműhuzatok minőségi kreppelt deluxe pamutból készültekKönnyű kezelhetősége és puha tapintása miatt nagyon kedvelt termék. Gyönyörű színekben és mintázattal kaphatóak.

    Mérettolerancia ±2%

    Készleten
    24 800 Ft

    A 100% vászonból készülő hagyományos lenvászon lepedő tartós, környezetbarát, nem irritálja az érzékeny bőrt, antiallergén, légáteresztő és gyengéden simogat. A len egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik, aminek köszönhetően nagyon népszerű és keresett anyag. Az egészségre pozitív hatással bír. 

    figyelem: a len egy természetes anyag, amely nagyobb zsugorodási képességgel rendelkezik mosáskor, ezért vásárláskor a megfelelő méretet kell kiválasztani

    • Kedvezmény -74%
    Készleten
    2 090 Ft
    8 150 Ft

    Az EMI Mia díszpárna a lakás legszürkébb sarkát is megszépíti. A modern mintájú párnahuzat 100% pamutból készült, kézzel szőtt, kellemes tapintású. A párna mérete 45x45 cm.

     

    Készleten
    4 800 Ft

    A 40x40 cm méretű, kézzel készített Nihal pamut díszpárna az Ön praktikus segítője lesz. Kellemes tapintású, könnyen ápolható és tartós színű.

    Készleten
    38 800 Ft

    A merino gyapjú takarót kiváló hőszabályozó tulajdonságok jellemzik. Emellett az ekcémás bőrbetegségeket is csökkenti. Allergiások számára is alkalmas. A 100%-ban természetes anyag egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően nyáron hűvösen, télen pedig melegen tart. Antibakteriális, antiallergiás, tökéletesen lélegző, tartós és hosszú élettartamú.

    Készleten
    38 800 Ft

    A merino gyapjú takarót kiváló hőszabályozó tulajdonságok jellemzik. Emellett az ekcémás bőrbetegségeket is csökkenti. Allergiások számára is alkalmas. A 100%-ban természetes anyag egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően nyáron hűvösen, télen pedig melegen tart. Antibakteriális, antiallergiás, tökéletesen lélegző, tartós és hosszú élettartamú.

    Készleten
    38 800 Ft

    A merino gyapjú takarót kiváló hőszabályozó tulajdonságok jellemzik. Emellett az ekcémás bőrbetegségeket is csökkenti. Allergiások számára is alkalmas. A 100%-ban természetes anyag egyedülálló tulajdonságainak köszönhetően nyáron hűvösen, télen pedig melegen tart. Antibakteriális, antiallergiás, tökéletesen lélegző, tartós és hosszú élettartamú.

    Készleten
    38 900 Ft

    A WOOLLUX  pazar és puha merinói takaró jótékony hatással van az emberi szervezetre. Segít az ekcémás bőrbetegségek kezelésében. Nagyszerű hőszabályozó tulajdonságokkal rendelkezik, antibakteriális, antiallergén, tökéletesen légáteresztő, tartós és ellenálló. A garantált csúcsminőséget a Pure Merino Wool világminősítés is bizonyítja. Ez garantálja a gyapjúszálak minőségét, a környezetvédelmi és etikai gyakorlatoknak való megfelelést.

    • Kedvezmény -27%
    Készleten
    2 730 Ft
    3 760 Ft

    Az 50x90cm-es pamut törölköző feldobja minden fürdőszoba hangulatát. Minőségi 100% pamutból készült, aminek nagy a nedvszívó képessége és tartóssága. Puha és kellemes tapintású, ezért népszerű az allergiások, az érzékeny bőrűek és a kisgyermekek körében.

    • Kedvezmény -7%
    Készleten
    10 900 Ft
    11 700 Ft

    A 100% fésült pamutból készült flanel ágyneműhuzatok különösen melegek, puhák és kellemes tapintásúak. Nagyszerű tulajdonságaikat, valamint gyors száradási idejüket is értékelni fogod, különösen a téli hónapokban. Mérettolerancia ±2%

    • Kedvezmény -33%
    Készleten
    12 000 Ft
    17 960 Ft

    Minőségi szatén pamutból készült ágyneműhuzat. Az ágyneműhuzat mintája gyönyörűen díszíti a hálószobát. Színtartósság, kellemes tapintás és minőség jellemzi őket. Mérettolerancia ±2%

    Készleten
    3 160 Ft

    Az EMI damaszt párna 70 x 90 cm méretben egy Szlovákiában készült antiallergén és antibakteriális párna. Ez a klasszikus méretű alvópárna csodálatosan puha és légies. A párna kiváló minőségű damasztból készült.

    • Kedvezmény -19%
    Készleten
    6 500 Ft
    8 000 Ft

    A 125 x 150 cm méretű, kézzel szőtt Nihal pamut takaró az Ön praktikus segítője lesz. Kellemes tapintású, könnyen ápolható és tartós színű.